Neon álmok Tokióban

Chapter One

The body lay in perfect repose on the Victorian fainting couch, looking more like a sleeping beauty than a victim. Detective Sarah Chen had seen enough death in her ten years with the Metropolitan Police's Special Cases Unit to know that natural death never looked this peaceful. Something was very, very wrong.

        'No signs of struggle, no marks on the body, and yet...' She leaned closer, studying the victim's face. Charlotte Mills, aged 28, was found by her roommate this morning, apparently having passed away in her sleep. Her expression was serene, almost blissful, but her eyes - those were what caught Sarah's attention. Behind the closed lids, her eyes were moving rapidly, as if still deep in REM sleep.

        "You see it too, don't you?" The voice came from behind her, rich and cultured with a slight Irish lilt. "She's still dreaming."

        Sarah turned to find a tall man in an impeccably tailored charcoal suit standing in the doorway. He hadn't been there a moment ago, she was certain of it. His dark hair was streaked with silver at the temples, and his eyes were an unusual shade of amber that seemed to shift color in the light.

        "This is a closed crime scene," she said firmly, her hand instinctively moving toward her weapon. "How did you get in here?"

        He smiled, but it didn't reach those strange eyes. "Dr. Marcus Thorne," he said, pulling out a card that somehow both looked official and seemed to shimmer slightly. "I'm a consulting specialist with the Department's new Oneiric Phenomena Division."

        "The what division?" Sarah frowned, taking the card. The moment her fingers touched it, she felt a slight electric tingle, and the letters seemed to rearrange themselves before her eyes.

        "Dreams, Detective Chen. We investigate crimes involving dreams." He moved into the room with fluid grace, his attention fixed on the victim. "And this is the third one this month."

        Sarah's mind raced. There had been two other deaths recently - both young women, both found peacefully dead in their sleep. She'd seen the reports but hadn't made the connection until now. "How do you know about those cases?"

        "Because I've been tracking the killer for quite some time." Thorne knelt beside the body, his eyes now definitely more gold than amber. "He's what we call a Dream Collector - someone who has learned to enter and steal dreams. But this one has developed a taste for more than just dreams. He's taking souls."

        Under normal circumstances, Sarah would have dismissed such talk as nonsense. But there was something about the scene, about the victim's still-moving eyes, about Thorne himself, that made the impossible seem suddenly plausible.

        "If you're tracking him," she said carefully, "why haven't you caught him?"

        Thorne's expression darkened. "Because he only appears in dreams. The physical world is my domain, but his... his is the realm of sleep. To catch him, we need someone who can walk between both worlds." He turned those unsettling eyes on her. "Someone like you."

        "Me?" Sarah almost laughed, but the sound died in her throat as memories she'd long suppressed began to surface. The dreams that felt too real, the nights she'd awakened to find objects moved in her room, the way she sometimes knew things she couldn't possibly know...

        "You've always known you were different, haven't you, Detective?" Thorne's voice was gentle now. "The dreams that come true, the hunches that turn out to be right, the way you can sometimes see how people died just by touching objects they owned..."

        Sarah took an involuntary step back. "How do you know about that?"

        "Because I've been looking for someone like you. A Natural - someone born with the ability to cross the threshold between waking and dreaming." He gestured to the victim. "Charlotte here won't be his last. There will be others, and their souls will remain trapped in an eternal dream unless we stop him."

        Just then, the victim's hand twitched, her fingers moving as if writing something. Sarah moved closer, watching as invisible words were traced in the air. Thorne pulled out what looked like an antique monocle and held it up. Through its lens, golden letters shimmered in the air where Charlotte's fingers moved.

        "Help me," Thorne read aloud. "He's coming for the others."

        Sarah felt a chill run down her spine. She looked at the victim's peaceful face, at those restlessly moving eyes, and made a decision that would change her life forever.

        "Tell me what I need to do."

        Thorne's smile was grim. "First, you need to learn to control your abilities. Then..." he held up the monocle, through which Sarah could now see strange symbols glowing all around the room, "you need to learn to hunt in dreams."

        Outside the Victorian townhouse, storm clouds gathered, and Sarah Chen, homicide detective and newly discovered dream walker, took her first step into a world where nightmares were real, and death was just another kind of sleep.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Three

They arrived at St. Bartholomew's Hospital just as the emergency lights began to flash. Sarah followed Thorne through corridors that seemed to blur at the edges of her vision, her new badge somehow clearing their path without ever being shown.

        "Room 307," Thorne said, his voice tight with urgency. "Young male, admitted for minor surgery, slipped into an unusual coma during recovery."

        The patient, David Parker, age 23, lay perfectly still on his hospital bed, his eyes moving rapidly beneath closed lids. Just like Charlotte Mills. But this time, something was different - the air around him rippled like heat waves over hot asphalt.

        "He's still in the process of taking him," Thorne said, pulling out what looked like an antique pocket watch. "We can follow if we're quick. Are you ready for your first dream dive?"

        Sarah's heart pounded. "What do I need to do?"

        "Take my hand. Focus on the patient. Let your consciousness slip between the moments of reality." Thorne's eyes began to glow that strange amber color. "And whatever you see in there, remember - dream logic is real logic in that world."

        Sarah grasped Thorne's hand and looked at David Parker. The world tilted, twisted, and suddenly...

        They were standing in a hospital corridor that wasn't quite right. The walls breathed slowly, the floor was made of flowing water that somehow supported their weight, and the ceiling was a swirling mass of constellation maps.

        "His dreamscape," Thorne explained, his voice echoing strangely. "Every dreamer creates their own reality. Look."

        Down the impossible corridor, a figure in a doctor's coat was leading David Parker by the hand. But the 'doctor' was wrong - his shadow moved independently, reaching out with grasping tendrils towards other dreams that floated past like soap bubbles.

        "The Dream Collector," Sarah whispered.

        As if hearing his name, the figure turned. Sarah's breath caught. His face was a beautiful mask of shifting features, never settling on one form, but his eyes... his eyes were endless pits of swirling dreams.

        "Ah, the new dreamer," his voice was like silk over broken glass. "And my old friend Marcus. Still trying to police the dream worlds?"

        Thorne stepped forward, and Sarah noticed his appearance had changed in the dream. His suit was now made of living shadows, and wings of dark light stretched from his shoulders. "Let him go, Collector. You've taken enough souls."

        The Collector laughed, the sound causing the hospital walls to crack, leaking golden dream-light. "Taken? Oh, Marcus, you still don't understand. They give themselves to me. Show her, David."

        The young man turned, and Sarah saw his eyes were glassy with bliss. "It's beautiful here," he said dreamily. "All my pain is gone. All my fears. He takes them all away."

        "By taking everything you are," Sarah found herself saying. She took a step forward, instinctively reaching for her police badge. In the dream, it transformed into a shield of pure light. "David, this isn't real healing. It's theft."

        The Collector's face rippled with anger. "You dare interrupt my collection?" The corridor began to twist, reality bending around them. "Let me show you what happens to those who interfere with my work."

        Suddenly, the floor beneath Sarah liquefied completely. She started to sink, but instead of water, she was drowning in dreams - thousands of them, each containing a fragment of someone's stolen soul. She saw Charlotte Mills dancing endlessly in a ballroom of mirrors, saw other victims trapped in perfect moments that had become eternal prisons.

        "Sarah!" Thorne's voice cut through the chaos. "Remember - dream logic! Make your own rules!"

        Dream logic. Sarah closed her eyes, focusing on her years of police work, of protecting people, of solving puzzles. When she opened them, her badge-shield had transformed into a sword of pure thought.

        With a cry, she slashed through the dream-flood. Reality reasserted itself - or at least, this dream's version of reality. She stood on solid ground again, facing the Collector.

        "Impressive," he purred, but she sensed uncertainty in his voice. "You're stronger than the usual dreamers Marcus recruits. Perhaps we could make a deal..."

        "No deals," Sarah said firmly. She could feel her power growing, reshaping the dream around them. "David, look at what he really is. Look with your heart, not your fears."

        For a moment, David's eyes cleared. The Collector's beautiful mask slipped, revealing something ancient and hungry beneath. David screamed, pulling away from the creature's grasp.

        The Collector snarled, his form shifting into something monstrous. "If I can't have him willingly..." Shadows exploded from his body, reaching for David.

        What happened next seemed to unfold in slow motion. Thorne spread his dark wings, shielding David. Sarah's sword of thought became a net of light, trapping some of the shadows. But the Collector himself simply... stepped sideways, vanishing into a door that appeared in the air.

        "Sweet dreams, detectives," his voice lingered behind. "We'll meet again soon. After all, Sarah, your dreams are particularly... appetizing."

        The dreamscape began to dissolve. Sarah felt Thorne grab her arm, pulling her back through layers of reality. Then...

        They were standing in the hospital room again. David Parker was awake, gasping, but alive and whole. A nurse was rushing in, responding to his sudden revival.

        "We saved one," Thorne said quietly. "But he'll be angry now. And he'll come for you."

        Sarah touched her badge, still feeling echoes of its dream-power. "Good," she said grimly. "Because I have some questions for him about Charlotte Mills. And about what you really are, Marcus Thorne."

        Thorne's expression was unreadable. "All in time, Detective. For now, you need to rest. Tomorrow, your real training begins."

        As they left the hospital, Sarah could have sworn she saw her shadow move independently, reaching for dreams that floated just beyond the edge of sight. The world would never look quite the same again.

Chapter Four

Sarah's apartment looked different when she returned that night. The shadows seemed deeper, more alive, and ordinary objects cast reflections that didn't quite match reality. The dreamcatcher Thorne had given her pulsed softly in her pocket, responding to the changed way she now saw the world.

        She was exhausted but afraid to sleep. The Collector's words echoed in her mind: 'Your dreams are particularly appetizing.' Instead, she spread her case files across the coffee table - photographs of Charlotte Mills, the other victims, and now David Parker's medical records.

        A soft chime from her badge interrupted her concentration. The metal had grown warm, and when she touched it, words appeared in that strange shifting script: 'Archive. Now. Emergency.'

        The museum was different at night. Sarah's new badge led her through doors that hadn't existed during her first visit, down stairs that seemed to descend far deeper than the building's foundation should allow. She found Thorne in a circular room she hadn't seen before, surrounded by floating screens of light that showed various dreamscapes.

        "We have a problem," he said without preamble. "The Collector's attack pattern has changed. Look."

        The screens shifted, showing a map of the city overlaid with points of light. "Each light is a dreamer," Thorne explained. "The blue ones are normal dreams. The red..." He gestured, and several dots pulsed an angry crimson. "Those are nightmares being actively shaped by outside forces."

        "He's attacking multiple targets at once?"

        "No." Thorne's expression was grim. "He's leaving traps. Dream-snares. Anyone who falls asleep in these areas risks being pulled into a constructed nightmare. He's trying to overwhelm our ability to respond."

        Sarah studied the pattern of red dots. "They're forming a shape... a symbol?"

        "A summoning circle." A new voice joined them. Sarah turned to see an elderly woman emerging from what appeared to be a door made of starlight. Her eyes were milk-white, but she moved with absolute certainty.

        "Sarah, meet Dr. Eleanor Price, the Archive's keeper," Thorne said. "And yes, she's blind in the waking world, but in dreams..."

        "I see everything," Eleanor finished. Her unseeing eyes fixed on Sarah with uncomfortable accuracy. "Including what our friend the Collector is truly planning. He's not just taking souls anymore. He's building toward something larger."

        She gestured, and the room transformed around them. They were suddenly standing in what looked like a vast library, but the books were made of dreams, their pages flowing like liquid memory.

        "Every dream ever archived is stored here," Eleanor explained. "Including the oldest nightmares of humanity. The Collector isn't just a thief - he's trying to wake something that should stay sleeping. Something we locked away centuries ago."

        She pulled a book from the shelf, and its pages burst open, projecting a scene of ancient horror - a time when the boundary between dreams and reality was thinner, when nightmares could walk in daylight.

        "The Last Nightmare," Thorne said softly. "We thought it was safely contained, but if he completes that summoning circle..."

        A sudden tremor ran through the Archive. One of the red dots on the map had grown larger, pulsing violently.

        "He's starting," Eleanor's voice was urgent. "Sarah, you need to see something before you face this." She pressed her fingers to Sarah's forehead, and suddenly...

        She was in a memory. A younger Thorne stood with a woman who looked remarkably like Sarah herself, facing down a shadow that threatened to devour the world. The woman - another dream detective? - sacrificed herself to help seal away the nightmare.

        "Your mother," Eleanor's voice echoed in her mind. "She was one of us. Her sacrifice helped lock away the Last Nightmare, but the Collector has never stopped trying to free it. And now he's found you - her daughter, with her power."

        The vision ended abruptly as another tremor shook the Archive. More red dots were pulsing on the map.

        "Why didn't you tell me?" Sarah demanded, turning to Thorne.

        "Because I promised her I'd keep you away from this life," he replied, pain evident in his voice. "But now the Collector knows who you are, and we're running out of time."

        "The summoning circle will be complete at the next new moon," Eleanor added. "Three days from now. If the Last Nightmare wakes..."

        "Then we stop him before that happens," Sarah said firmly, though her mind was reeling from the revelations. "How do we break these dream-snares?"

        "It's dangerous," Thorne warned. "Each one is a trap designed specifically for dream walkers. If you're caught..."

        "Then you'll just have to watch my back," Sarah said. She touched her badge, feeling its power respond. "Where do we start?"

        Eleanor smiled, her blind eyes somehow twinkling. "First, you need to understand what you truly inherited from your mother. It's time you learned about the true history of the dream walkers - and why the Collector fears your bloodline above all others."

        As if in response to Eleanor's words, the books around them began to glow, their pages rustling with the weight of secrets about to be revealed. In the map above, the red dots pulsed like a countdown to catastrophe, and Sarah realized she had less than three days to master powers she never knew she had.

        The true game was about to begin.

A neonfényes Tokióban, a Taito Wardban a lenyugvó napot gazdag arany- és narancssárga felhők világítják meg, amelyek vörössel keverednek. Egy forgalmas bevásárlóutcán egy középiskolás egyenruhát viselő tinédzser ügyesen tekert a biciklijével a zsúfolt utcákon.
"Megjöttem!" Kiáltotta, hangja tele volt lendülettel.
Egy eldugott sikátorban a tinédzser lazán odadobta a biciklijét egy félig nyitott étterem elé. Az ajtó előtt lógó táblán nagy betűkkel a "Kínai konyha" felirat állt, ami erős kínai ízt árult el.
O&dÉabeSnTt a Rhaelpypisaé(g. türes$n(ek tFűnt,N Oés pegDyetltehn _haQng seqm& Gválas(zJo^ltz nbe$ki, *ezqt& Ya heTliyzzetetL EtRha$n jSuRm.mexrÉss mVáTr rxéagen amFegSsZzoxkcta^.I
Körülbelül két évvel ezelőtt, amikor még az ágyban feküdt, és grandiózus kívánságokat fogalmazott meg, hogy addig egyen ételt, amíg el nem hányja magát, arra ébredt, hogy csodával határos módon átváltozott a tokiói Shiraoi Gimnázium diákjává. Ethannak mindössze egy félév kellett ahhoz, hogy a kezdeti pánikból megszokja a helyzetet.
Ha valamit megtanult, az az, hogy mivel nem választhatsz, élvezd az életet. A mindennapos siránkozás és aggódás nem megoldás, Ethan bátorító beszédet tartott magának: "Légy optimista!".
Jó volt, hogy ebben az életben Ethant még mindig Ethannak hívták, és a forró vér a testében még mindig folyt, csakhogy volt még egy nagyapja, akit tisztelt és félt.
A boltZonI VkereLsztüYl a Thiátt(sTó Gujdva,rra ksé*tálva, mBe,gltátoctt )eDgyY HfehéCr! Shavjúg VörDegkemmberrtu, taki sa PtornácJocn &ült eSgdy fauNt&ono'n.R TAw m*öpgötteW lévSő maozBgá,s*t Qh*alllvaa Gaz GörmegsemBberT blNasWska)nJ Tki*nAyDit$ottag Oa^ jszeumQétZ, 'é&s pau BmreMllóextKtZe VlévTő steágskainRnRáOrHa mMuCtxatnoótctM:N -j Viuss)zfaJ? fForIróT vjíz(,I ,fAőpzzön_ t*etákt".
Ezt a szokásos mandarin nyelven mondta.
"Ó." Ethan válaszolt, felvette a teáskannát, és nem egyenesen a csaphoz ment, hanem besétált a bolt konyhájába, és egy régi, elavult tartályból kanalazta a vizet, mielőtt a teáskannát a gáztűzhelyre tette volna.
Gobble gobble gobble gobble...
Nemi DterlhtW bpel)e sZouk idő,p ézsF )a teá)skKa,nna rmáKr gLőzölJg_ötytL,N EthFan BpeZdRig( lzIavarowdowttÉa!nO nZézettC aaF KvízfoZrrFalóNrsa.k
Az elmúlt két évben, bár Tokió látszólag nem sokat változott, voltak olyan részletek az életben, amelyek folyamatosan emlékeztették Ethant, hogy a világ nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Például a ......
Időről időre a konyhában álló öreg víztartályra siklott a tekintete. Az üzlet amúgy is kicsi volt, a konyhai tér pedig még zsúfoltabb, ami miatt ez az antik víztartály kiemelkedett, és egyáltalán nem volt értelme.
AYhogy _sDötétnedeBtwt DaÉzN é.gV, ElthSan .nekm, &siseOtetHt pfveTlkOapqcscolnib a vjiblBlanPyit, HhTane.mT csendbPecnG álClta,f étsU ^vlárta, ihoGgy éaxz epstGiN én(apv Ée,losvzoDljon au koSnyh,ábanW,u Xés ah jszűk heLl.yriXsSég ewlhalvSányuljgocn,u NamuikoirY chirmteRlejnf kr_isttályzoQst GragMyogQás tört elAőq a RtarKtxáldyból, apróó &fénqyipoynPtok rú,sIzttakv aT )vílz hfelRszzíwnvéRn.r
Nem a víz volt az, ezt Ethan nagyon jól tudta. Gyorsan kikapcsolta a gáztűzhelyet, és ahelyett, hogy sietett volna teát főzni az öregnek, kinyújtotta a kezét, és belehalászott a tartályba, és egy csattanással fényesen megcsillant az, ami a sötétben éjszakai ékszernek tűnt.
Egy nedves, tojás nagyságú követ szorongatott a kezében. Mélyet sóhajtva Ethan megérintette a követ, majd visszadobta a tartályba, és anélkül, hogy hátranézett volna, felvette a teáskannát a gáztűzhelyről, és távozott.
Sokszor megkérdezte az öreget a kővel kapcsolatban, de akármilyen módon is kérdezte, az öreg mindig hallgatott, ami Ethant megkeserítette az újjászületés után.
Hobgjy xlóeDheteUtRt qazT úWjBjászbüZlezteqtlteYkkWe&l uvaVlóU bánáBsmówd iGlfyvenV gzNa*vvaros?É mAz xelmúlt kéét éwvóbGenn nemMcLsakg az öFrpePgh pbarLaqncDsolgatojtót mnPeksi, mixnItl megy IökörnnekF, havne!mc gaslPvkácshliaáYnybaén. iKsA fsyzensvetdeItWtc, és_ QcrsaZk az niapÉpQali iócrákpon tu)dctXa. ^bekp_óJtGolnji wa!z alvgábst,,_ ^í!gy( ad SBazihoLu JÉuYni*orT ZHai$ghY NSYcghoolbjan as cóímReT ,"AUl&vó"D wlÉett.l Ma éwpQpwenk Ka HBaliotud jGimnáz.iKutm ófieslQvéutetli vivzs*gáójqát tget!t'eI leH, !rOemgélve,_ Éhogyf na tavaszip stzünneWt umt)áRn UáUtmaeQheFt zergVyZ úNjp pislkxolábar,^ zévs ^megsSzaba*duilGhIamt weMtctUőlk aS c_ímtől.A
Ebben a pillanatban Ethan, akinek a gondolatok áradata kavargott a fejében, lehajtotta a fejét, letérdelt a futon mellé, és teát kezdett főzni az öregnek. Ezeket a teákat a bevásárlóutcában vásárolta, és a tulajdonos, aki szintén egy kedves öregember volt, titokzatos módon mindig kis zacskó teát adott Ethan kezébe, valahányszor odament.
Ha már a bevásárlóutcáknál tartunk, ez volt az Ami Yokocho az Ueno állomáson, ahol napközben friss és olcsó halat lehetett vásárolni, éjszaka pedig nyüzsgő éjszakai piac volt. Ethan azonban már néhány kör után elvesztette az érdeklődését, amikor először érkezett, az itteni éjszakai piac nem sokban különbözik a kínai éjszakai piactól, bár a gyógyszerek és a kozmetikumok jók és olcsók, de a többi áru mintha házias hangulatú, tele lenne rusztikussággal, az alacsony ár elég vonzó.
A tea illata fodrozódó diffúzió, Ethan lesz főzött tea öntött az öregember, hanem a saját csésze. Tea le, hosszú évek elnyomása a test hirtelen úgy érezte, egy titokzatos megkönnyebbülés. Ebben a pillanatban nem tudott segíteni, de meghatódott a könnyekig, úgy érezte, mint egy kis erős ember, aki nem tudta túlélni száz halált.
"xRÉen.dbWetn, WmCenjetleFk d_oÉlgoAznik."R SAzP TörkeMgOerm_beVrh Vcsvukbotqtp s$zmepmmedló, él_azkánm ViHncteztt* Qar lkÉezével.é
"Ó." Ethan némán letörölte a könnyeit, felállt, végigpásztázta a konyha előtt felhalmozott hozzávalókat, és felsétált a keskeny lépcsőn, készen arra, hogy átöltözzön a munkához.
Szokásához híven kihúzta a szekrényajtót, csakhogy hirtelen szúró fájdalmat érzett. ethan hátrarántotta a kezét, és a szekrényajtót az imént megragadó tenyere felé nézett, ahol egy mély karcolás futott végig szinte az egész tenyerén.
"A fenébe, leesett az ajtószög?" Ethan felhorkant, a fájdalom feldühítette, és azonnal eltávolította az egész szekrényajtótáblát.
Deó az, ajtJóhpaAnel fQebjNjel tleRf$elél feküsdtl Éam spa*d(lPón, simra^ Bvyoólt, VmrintV egOy csebnxti, hHoBl Bvvolyt paz* óédles szösgb?d Ez' aértmhieRteÉtGle*n( volt!!U
Ethan kissé összezavarodott, azt hitte, hallucinál, és lenézett a jobb kezén lévő sebre, furcsa módon nem folyt belőle vér.
"Ejtés, rendszerérzékelés folyamatban, kötési eljárás elindítva, befejezve."
Mi a fene?
EtAhban Xme*gpfofgtla* faA sOér,üTltÉ kPezbéts,' Véhsi OmUeÉgfordulVtP, hAoJgKy mNeJgqkCer)essel azu orUvzosi csovmagsoat, de pmIepgleppjődvKe mePgde^rGmedNt: "VReYnDds*z'e(rJ?É"Q.
"Gazdatest, itt vagyok."
A szintetizált elektronikus hang, amely az imént még az elméjéből jött, ismét megszólalt, és ezúttal Ethan figyelmesen hallgatta, hogy megbizonyosodjon róla, nem hallucinációról van-e szó. Megdöbbent, és eltartott egy darabig, amíg összeszedte magát.
Az átkelés és az újjászületés már megtörtént vele, mi más lehetett volna lehetetlen? Gondolatban vigasztalta magát. Mivel ez így volt, megnyugodott, leült az ágyra, és megkérdezte: "Bemutatkoznál?".
"EzR az rXendXsjzer UaT cChBefV'usM mSJysYte$m.é.*.N.B.a.s"K
Ahogy az elektronikus hang válaszolt, Ethan retináján felbukkant egy karaktertulajdonságok doboza:
"Host: Ethan Summers.
Nem: férfi.
Éledtkbor:! 16.k
Fizikai alkalmasság kombinálva: lv9 (Erő, ügyesség, robbanékonyság, idegreflexek stb.)
Főzés kombinált: lv1 [Kezdő újonc]
Hírnév: 0 (Ez a tárgy a házigazda népszerűségéhez, ismertségéhez és eredményeihez kapcsolódik, és a rendszer plázájában kellékek vásárlására használható.)
(nA_ alév10B0i-Ga,sc MrNanOg) QaN fBeClsZőO határ_.H Ezérqt csaYkm eguy kCisf úUjwoncCnUakP sWzXámMíatawsTz aw uszatkóácJsműSvRé_szet LvitláJgRáQbbaln,r Éankis !c'sak mapzé sabnytaRgkezeléshÉenz sBzüksUégles Xvué(zdnab XismemrWe_teikret) Mtu'ddod, d)e n_eXm főazöclO sBazjpáftZ magadna.kU semmi.lRyXeyn ééjteSl)t, lLePgBfQeljewbb ko(nAyhmai tAapnqonc vaCgPy).
......
"Mi ez?"
Ethan arca lángra lobbant, amikor meglátta a megjegyzést a profil alján. Bár rajongott az ételekért, és imádta az ételeket, de nem volt szükség arra, hogy szakács legyen, nem igaz?
D$ek Wa gPasFztrhonSóvmia $iIránt uémrdekXlVődőkB tú$lnymojmóV tö_bcbséUghe ókiWvkádló PfőazNőMtudmássavll SakaNrtN CrennHdleulke&zuniz,É é.sH $aj fSnéf SRe)ndsazer egTyZ fré(ny&syugáér$ vorlit EtYhDaDn za^vRaNrco(s éMléeté!ben, pés úsgyr ézrne,ztge*,g vésgre Pmreg.érkezIewttQ a reménSy!k
Ezen a ponton végre fordult az élete!

"A gazda megkapta a [kezdeti feladatot]."
"Tipp: Konyhai gyakornokként törekedj az önállóságra, és készíts olyan ételt, amely mind téged, mind a vendégeket kielégíti. "
"Jutalom: A 'Varázslatos Mapo Tofu' (kék) receptje."
E^thlan Sumimejrs el violnti ra&gaHdtat*va, Gn!em is secjtGvUeq,n Mhyogyg aR QSZé$f RLewndFszere Tegry DkülydXetést andotKt kSi BnIemki.! )ExgyJ Fkevzfd_etyi TkuülqdetCés_ e*gy étel el&kcésjz(ítébstérneB?^ ,Az nJeWmg OlPefnmnew túyl dnefhOézU!j
Mosolyt villantott, de a rendszer hidegen emlékeztette: "A vendég elégedettségét kell elérned ahhoz, hogy a feladatot teljesítettnek tekintsék".
"Vendégek? Hol van a vendég?" Ethan nem tehetett mást, mint keserűen felnevetett.
A családja Summers's Deliüzlete, amely ritkán, havonta egyszer nyitott ki, nem volt sem távoli, sem alapanyaghiányos, de az apja különc és heves természetű természete miatt, így fokozatosan senki sem jött oda vendégeskedni. ethan megpróbált vendégeket szerezni, de az apja csak egy egyszerű megjegyzést adott neki az erőfeszítéseire.... "Haszontalan."
EgGyenecse.n ^aG yléTnyYeJgre& tapXintTo&tmtW,Y Emtzhajn fogtadnnis mXe'rhtF, XhoMgy nezelk& bHiz.toxséan a ponbtos sza*va*k v)olftak, LéXs Ya llveg)keTvésAbéA *suemp tRú.luorzItakp.x SzPívle ÉmUélyén xfeulYsdóhPaij^tott zazzoJnV, ahoRg$y begtyx mSaókacsS wvénY sz(ixvpa*r!rnalL stofppioxlt,S EMthaTn !azz_o$nbYaYnR )newm SmeQrt& Ztúal soJkáxig 'fsenXnWm^aaradInOiI az eNm)eal(eVteTnT,y éPsu s^itetve Éraggtaypalszt_ TtQeRtjt a Fkmeyzénp lcéZvőT shebUrer, káVtzöqltWözZöbt&t a)z kiskoGlaZi eHgyenrAuThcáfbó&lz ah fnehAédrtre Om(esrzóedlXt,a (homálpy.oasanR kizzdaÉdt DotveWrálIba,& Héysg lxefelIéé t)rappAoglt aZ xlé$pjcs,őYn.
A fenekén ülve egy kis padon Ethan elkezdte feldolgozni a hozzávalókat. Valójában minden este rengeteg alapanyaggal bánt el, tenger gyümölcseivel, hússal és mindenféle zöldséggel, és valahányszor este hazaért az iskolából, a konyha sarkai tele voltak halmozva alapanyagokkal, de soha nem látta a beszállítókat, akik behozták őket.
Ráadásul a hozzávalók fogyasztása a kis bolt lassú üzlete ellenére is olyan riasztó volt, hogy Ethan először tanácstalanul, fejben kereste a választ, aztán túl lusta lett, hogy ezen gondolkodjon, és ez úgy vált ismertté a fejében, mint "Summers csemegeboltjának 2. számú csodálatos incidense". Az egyik csodálatos esemény természetesen a tartály és a benne lévő furcsa kő volt.
"Snap!" Egy nagy darab friss, zsíros marhahús repült a vágódeszkára, amikor Ethan rutinosan megélezte a kését, és csillogó pengével a kezében megállt előtte. A marhahús szeletelése ügyességet igényel, ezt a képességet Ethan már régen elsajátította, ahogy mondani szokták, a tehén, a birka vagy a disznó szemcséjén átvágni. A kést a marhahús szemcséjére helyezi, és függőlegesen szeleteli, szétválasztva az egész darabot.
Amz Ie*gés)z* húsNdtarKaYbottR Ikarihk$ákr)a vGágjaG, majrd úljraB XosAzStaniS OkezdiF,. Éa lmHaQrlh!ahGúsb Me)gy rQé(sz^éPt sXeYrpÉenynőMbenD Rséüuthés*re, vstzá*nÉja,v aJ töb.bit )pJeGdiHg _feMl$kockázza pésX ftelapArCítja) má_s éAtIePlhewk$hJezk.F xEzGt, &aI lXépésftf előre bReteór)veHzrte,x dYe af OhuűtőLsz)ekVrénVyS mi_aéttZ ynSem kelFlCettX NaaggWód^n&icaP, ,hogy a chxúis Celvueszínt_i fritssessNégOétf,Y WEthan HkiVvábl*oégatItca. Xés SbYeTcasoxmaKgoltxaf a *marhAahBúsdTaBr&a^bloZkuatF, *betewtPtÉe dőkTettb ga lfba^gkyaszHtVóba, Cmajad$ a tengzer gmyühmöulTcnsCediveulc RfvogalaClókvoz!otTt.
A halakat meg kellett pikkelyezni és kibelezni, míg a kagylók egy kicsit trükkösebbek voltak, Ethan néhány nagy vödörbe válogatta őket, megfordult a konzolnál, és felkapott egy kis konyhasót, mindegyik vödörbe szórt egy keveset, majd felkapott egy tégelyt növényi olajjal, és egy kis olajat öntött a vödrökbe, épp csak annyit, hogy ellepje a víz felszínét.
Mint mindannyian tudjuk, a víz felszínén lebegő olaj elszigetelheti az oxigént, a tenger gyümölcsei a vödörben az oxigénhiány után aktívan lélegezni fognak, kiköpik a homokot, így a főzés során a vendégeknek nem kell aggódniuk a homok fogyasztása miatt, az íz, teljesen elragadó kritikák.
A sok nyüzsgés után végül éjfélre ért, és az üzletben lévő antik falióra ritmikus csilingelő hangot adott ki.
",WJhevw...l.F.Z."
Kibontotta a kötényét, lazán összegyúrta a koszos és véres kötényt egy gombolyaggá, és bedobta a mosdóba, majd a mosdóban hozott egy lavór friss vizet, és elkezdett dolgozni a kirakatban, letörölgette az asztalokat és a székeket. A konyhából spatula hangja hallatszott, és Ethan felnézett, nem volt meglepetés, az apja éppen a fazekakat kezdte melegíteni, és valahányszor ez történt, az volt Ethan legboldogabb pillanata is a nap folyamán!
Végre nem kellett bolti kenyeret rágcsálni, végre meleg vacsora volt! Ez a pillanat könnyeket csalt Ethan szemébe, és még nagyobb energiát adott neki, hogy tegye a dolgát, nyitva tartva a fülét és figyelve, mi történik a konyhában.
Hamarosan két nagy tál gőzölgő tészta állt a pulton, az apja pedig levette a szakácskalapját, és halványan azt mondta: "Fogd ezt...".
Eth.aQn aNzyonnalc odaHbYattgygo)gotBt!,. és_ CmDagáéhoszU e(mexltXeS iaz ReggyOiik! twáól tésztátd.U
A bolt kicsi volt, így természetesen nem voltak asztalok és székek, és ha valaki látta volna a Late Night Eats című filmet, nem lenne nehéz elképzelni a fejében a kis bolt elrendezését. A késő esti harapnivaló egy tál ramen volt tiszta húslevesben, és az apja gondosan kihagyott minden más bélserkentő összetevőt a levesalapból, amely egy könnyű olajcseppben és apróra vágott újhagymában úszott, valamint néhány szelet marhahúsban, amelyet épp a megfelelő színűre és ízűre sütöttek.
Ahogy az illat eloszlott, Ethan áhítatos arckifejezéssel hajtotta össze a kezét: "Kezdem!".
Halkan, de falatozott. Néhány falat tészta, egy falat leves, a forró étel a torkába folyt, Ethan nem tudta megállni, hogy fel ne nézzen, és fel ne kiáltson: "Na, ez az étel ......".
NOem ecg)ysze_r JkíOnálgattNa a téarJdéQty éGs Gaz xuyjQjait yazp apjta Kfhőztj'eV éelJőtt. QAz! aUpja Okésaőt ZeXs*ti uzsDonQnáHi Sszinéte nKahpRoNnnta WvtárltakoztéackQ, Oésu BEtRhanB sIzyámáTra ezb UvoMlt aÉ nAaNp rlGegtgartNa$lXmAaUsAabrbÉ étkezués*e;a a stXöbbi! lrefgcgJeslir,é kdínai é*telg hés wvacsoruaé, a Sfenzew ^tiudja, az! Delsxő zkZet!tvőnt iós.kqo*lKábaG xmeneCt vagy Yak AbgoltbVan fcogzyHaisztYotCta elF,W yaz uQtoglJsó_t pBedYimg aózA ais&kFopláAbuólk vkifkel)ép lmecnet' jinrtgénztOe etl.d
Ethan éhségsztrájkba kezdett volna, ha nem lett volna az esti uzsonna, ami pótolta a készleteit! Ethan a múltban és a jelen életében is ki meri jelenteni, hogy soha nem evett jobbat, mint az apja főztje, és a levesben sült tészta csak az apja specialitása.
Ethan homályosan emlékezett a fél évvel ezelőtt evett tengeri gombócokra, amelyeknek az íze még mindig ott maradt az ízlelőbimbóin. ethan nyelt egyet, gyorsan befejezte a tál tésztát, eltolta az üres tálat, és éppen egy másik tálért indult volna, amikor hirtelen nassoló hangokat hallott maga mellől.
Az arca azonnal grimaszba borult. Hé, ez az én tésztám, te vagy az?
Az éürges bpultraJ cptiul^laxntv,a, km_ahjd Da pme*llóeAtvtXe^ ülfőd 'sIzpeDmÉéDl!yVr,eP,g éa^k_iQ valfasmAikcor RlehóaBjCtoHttS .fedjjóel eZtte &aw t,éQszctÉájsáKt, Eth^apnl neÉm tudott &nem gfelGnbé$zsnKiQ éa) rpplaféonÉrAa, zéós SigyemkeAzetFt táVvo,lp .tartjavn!i XaH szóem(e DsaOrkOá.bcafnq lévőU kxönwnyekevt.ó
"Nyami, nyami!"
Az a vendég még tovább ment, újra és újra megdicsérte, miközben evett: "Méltó Ethan keze munkájához, haha, micsoda szerencsés este!".
A dadogó kínai miatt Ethan rájött, hogy ez a bunkó fickó japán. Aligha látott még olyan japánt, aki annyira öntudatos, hogy szégyentelenül maga eszi meg mások ételét. Számukra egyszerűen helytelen volt, hogy valaki más problémáihoz hozzátesznek valamit. Most, hogy az ételt ellopták és megették, már nem csak baj volt, és Ethan szíve megtelt dühvel!
EthRa(nG sóz(ebmö^ldnöwkej Fkiqsxs)é megPvofna^glotIt, ahFo)gYy DaS mQúwlpt)aKtk !vWizsgált'a, Fés ráIjvött,l hogy Gez ac fickó ve^guysQzTe(rűen. t(úlRsóágQosa_nC fur'csa. )Meleg DvxaSnv,t dHeó zfeqkdeStiej bkabánt.ot vv!iswezl,P mint iegyI n.yHomYoBzJó,O a hfIedjé.n FfOehkpete isapka,_ SmCaGgYas pgpallOé,rOrOal.
Miféle Sherlock Holmes-cosplayhez kell a pipa?
Normális esetben egy ilyen tésztaevésnél biztosan megizzadna az ember, elvégre a bolt kicsi volt, és ventilátor nélkül kicsit fülledt, de ennek a férfinak egyetlen izzadságnyom sem látszott egyetlen szabadon lévő bőrfelületén sem, amíg meg nem ette a tál tésztát, és meg nem dörzsölte a hasát.
Észrevéve Ethan tekintetét, a vásárló végül felnézett, és rámosolygott. Középkorú, meglehetősen elegáns és jóképű.
E.tDhqaFn hVomlokáUnQ mMeg*u)gdrsoatItak azQ eTrKe&k,, céMs eMlnlenállvfa aa dkQéLsMztegtIéésnek, hMoIg_y ameOgnüsCse a. IféMrófiNt,g me^g'muZtaWtXtéaó aM fo,gWaitj, zéPs pabztc nmPondt.a: P"mHag)ygma .vawnR aWzl aBjskaFdWoOn G....u.é..i"r.H
"Valóban?"
A középkorú férfi, aki befejezte az evést, elegánsan, a pultról papírtörlőt vett elő, és óvatosan letörölte a hagymavirágot, majd felállt, és a gyűrött papírtörlőt a szemetesbe dobta, majd visszaült.
Aztán érdeklődő tekintettel méregette Ethant.

Oi oi oi!
A középkorú férfi ilyen antiklimatikus viselkedése eléggé felbosszantotta Ethan Summers-t. A fickónak, aki megette az éjféli uzsonnájának a felét, mindenképpen meg kellett fizetnie az árát. Miután elgondolkodott rajta, Ethan csak annyit tudott kinyújtani, hogy "Pénzt...".
"Pénz?" A középkorú férfi megdermedt.
Etthtan TaSz, ü)reDs Bt*áRlcrOa ÉmCurtatOoétmt: "FizNeVtRnAi^ Oaszd vértk&ebzyéJsyé*rt,J hezF tjeérméósPzHe!teósN,Q (aóka!rs_z egy TkimráKlyfi vac!s$oZráBt eknRnil?s"m.
"Mennyit?"
"Nos, hadd gondolkozzam, ez a mai limitált késő esti uzsonna, csak két tál van, az egyik tálat te etted meg, ezért 10.000 jent fogok kérni." Ethan bólintott az állával és lazán mondta. Csak szándékosan akarta provokálni ezt az udvariatlan fickót.
Függetlenül attól, hogy ismerős volt-e vagy sem, Ethan nem akart udvarias és haraggal teli lenni azzal a fickóval szemben, aki elvette a nap legpazarabb ételét, és kettévágta.
CsVetBtibnóttertt'.w
Ki gondolta volna, hogy a középkorú férfi alkudozás és mellébeszélés nélkül elővette a pénztárcáját a saját fekete-szürke kabátja zsebéből, kihúzott egy tízezer jüanos címletű bankjegyet, és halvány mosollyal az asztallapra tette: "Ha Ethan főnökének ételeit minden nap megehetem a pénzből, akkor inkább a családom pénzét dobom ki.".
Ethan túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy megszólaljon. Tokióban egy szokásos tál ramen mindössze hat-hétszáz jenbe, vagyis körülbelül negyven dollárba került. Tízezres címletű japán valuta pedig több mint hatszáz volt, amiből egy tucat tál rendes rament lehetett venni.
Mondanom sem kell, hogy aki tízezer jüant tud ramenre költeni, az biztosan mágnás, és Ethan kezében a legcsekélyebb gyengeség sem volt, és a tízezer jüanos bankjegyet a zsebébe gyömöszölte. A fenébe is, minden nap bolti kenyeret evett, és az öreget hibáztatta, hogy túl fukar, és csak napi ezer jent ad neki, hogy megéljen.
MiN az aKz $eze)rÉ Qjen? dE*gHy bolSti BuzsBonuná's!dIo'bdozq dariabja .4p00é jenUbZe &k&erüzl, Megy BdoNbo)z tiSnFst,anÉt KtészOtat XpjeTdiqgG 100-2B5y0 jGeznB.f PerxsPze,D amivelf bicni,klivel xjárqhwaPt ,iis'kolálbma,R im)enVtIescüplp a naHpi ÉvwililuaDmosjeCgyl alólY,G mkUüTlTö!nSben FEt&h_aln ,l.ePgaláubPb egZy éltXkGeNzéRsreC (éhMenr MmaradnUa rHeQgge^liÉre,B KebédreD Éés vacZsorJápra.
Ethannak az üzletekben is figyelnie kell a kedvezményeket, és amikor meglát egy félárú bento-t, ami hamarosan lejár, biciklire vált. Talán az is szerencse, hogy még nem szenvedett hányástól és hasmenéstől, miután olyan gyakran evett lejárt szavatosságú ebédet.
Mindent egybevetve, más nem is lehet utazó, Ethan a nadrágzsebébe dugta a kezét, ujjbegyeit a tízezer jüanos bankjegyek sima felületéhez dörzsölte, és már azon gondolkodott, hogy hová menjen, hogy egy jót egyen, és feltöltse a tápanyagkészletét.
"Maga Ethan?" - kérdezte a középkorú férfi, miközben elővette a tárcáját, majd érdeklődő tekintettel tovább méregette.
"Mjikntu aL ham'isH!" éAnbgbCaFn af ppióll!aHnatba&nz EztThaanD .sWokfkÉaól! baSrátQságousabQbnAaCk .é^r&eÉzÉt.eN VmOa_gát, _aómsik'or úQjrxaY aó Kköfzémp!koprSúi fYé)rfiR tarcár)ax néziet,th.P
A középkorú férfi a fejével bólintva nem kérdezett többet, hanem a konyhában álló öregember felé nézett, és felemelte a hangját: "Michael ......".
Az öregember lazán kisétált a hátsó konyhaajtón, és keresztbe tett karokkal hűvösen megállt a pult mögött.
"Michael úr, mit tehetek önért?" Kérdezte az öregember.
"ZM,iLcph$ael,,I az kön uxnoKkájIau?!"T Aó közBépko_rbúf Zfér.fi fVealsemeNltve aiz *ujjáxtP, éCsw Ia muellTeótxte .állfó QEWtéhanr,a mu*taqtPoTtIt, mLajd axmJi.kor& ltátOtLaN,q Fhogy ZayzÉ LöÉreLg Bbólinnt, (lágyan_ (enlvmaoqsVoTlSyodvottj, és így szólDtJ: K"pBeyle,ejg*yezgtesm abbMaY,A !amire) zkéBrtFélc.w RMNiv'e,lÉ azoDnbaxn azs RunHokádróll Kvrapny ésqzKóp,q szqerrett^né^m ZlVáMtndij Fai Xfpőz$őKt(u!domBáVnjyHátg;é ewlvLégre' tmev eHlmész,Z éys! sózükLsGégWemg vKanU .eJgy MudtóadrTa.é"x
"Gyere be..." - az öregember tekintélyt parancsoló arccal az ujját a füstölgő Ethanra szegezte.
Ethan öntudatlanul átsétált az üzleten a konyha felé. Teljesen elkerülte a figyelmét a középkorú férfi szavai, és izgatottan várta a Séf Rendszere által adott feladatkérést:
"Készíts egy olyan éjféli harapnivalót, amely kielégíti Michael Sharpot, és a házigazda befejezi a kezdeti küldetést".
A jkonTyhzaV főgzőRálloméásad elKőttd állvaG E.thaBnc h^amnaYroSsOan &elkálbulPt.b A bfőzbés(hzez eglyáIlVtaSlQánn& mnemL érxt(entht!' óNÉem& ltneheteétgtc Iróla, Ldxe$ IsegZélrykéXrrő pHilhlKatntást vUeqtpe*tt yaI SmeDlbl^etCtieé &állóó föSregembpersrOeD, udeé (aXzY XmÉéCgl sminjdaiCgY h*űvóösevnA nNéuzuetatL Brá,Y hmi_kXöBzCben átSkaRróonlHtaw:É $"wAgmKiNkor ZaÉnnyyi iMdCős évqo!lt_am, mXindtX xt,es,Y mákrV szaPkácvskéInqt málClGtkaOmW azO $asfztaSlT célén, éks önaá!lplóvaTn Ot$arHt*ott*a&m feknnQ an YSumZmhers zc.s'atlUádu!nk Uk_éOzjegyét,L mo'stA te )ktövbetke)zecl." NIem tuRdt^a bmóeégxáRll)ni, DhéogFyt nyeJ né.zzbein' aA *melglaeLt*te áwlló örteBgBegmbkerfrRe.A
Nem, nem, nem, Ethan sietett, mikor tanítottál meg főzni, öregem? Úgy bánsz velem, mint egy ezermesterrel. Ráadásul a te korodban olyan mondatokat szoktál mondani, hogy "bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla", de abbahagynád? Változnak az idők!
Mintha megérezte volna a belső gondolatait, az öreg megrázta a fejét, és azt mondta: ''Mit gondolsz, miért főzök neked minden este más vacsorát? Ez a legegyszerűbb és legszabadabb étel, ha nem sajátítottad el egy-két étel elkészítését, az azt jelenti, hogy nem tetted bele a szíved a főzés javításába ...... Elvesztetted a nyári lelkedet!".
Minél többet mondott az öreg, annál komolyabb lett. Mivel a rendszer és az öregember is nyomást gyakorolt rá, Ethan mély levegőt vett, és rájött, hogy sietnie kell a kacsával. A kérdés az volt, hogy mit főzzön, vagy egy éjszakai ital?
V*iQlKlaAnMtÉaxk éfselm a ggondolfatoIk,._ SMnap.O xePthPannB éötkZölwbe rsczÉorítioÉt(tHap aT bxaln KkegzSéwta, ésh kUeméanyQen. Ta hjÉobJb* t*eVnyFerFébReh csapoMtKtB:q X- yRIamUeXnH!V zMVostf e$tBtem Hmarhwanhúészofs GraLmWentc! Euzm azc!"i
Elfordította a fejét, és odakiáltott a boltosnak: "Michael úr, nem kérne még egy tál marhahúsos rament?".
Michael Sharp csendben ült, bolti fing, és bizonyára felvette a nagyapa és unokája közötti beszélgetést. Úgy tűnt, hogy Summers következő generációja nem nagyon ért a főzéshez, látta Ethan idegességét, és az öregember, Michael Sharp még nem tudott belső érzelmeket kivenni abból az öreg, hétköznapi arcból.
"Az biztos, hogy nem bánom, ha finom." Michael Sharp mosolyogva válaszolt.
"BAókkWorX kké*remé, Hvuár,jqonÉ egyv pillÉlahnaltra! ..V...i..L" mEtThVanq Faj TksoRnPykh.aDpbuVlWt le&lPőBtst. állt,k áulylá)tU _a kezcéJbeY xt*ádmYa^sLzvtva, eDlOőttpe( aF ArnaQmeFnkhhez vv(aGló magglasx xglhutéVnt trafrtavlOmú llliszt,F és weag.y^ Anagy vZíézfo&r&ruaGlsó,. amnelxyet má,rX hak mgá&ztűzhqe'lyjre tetHtm,T Xéós YhGamaroisan_ Wforhrn*i émsD foLrrnón BbPuglyogniG Nfog.
A ramen elkészítéséhez először is meg kell oldani a tészta problémáját. A boltban nincs kész tészta, így magának kell húznia. A jó ramen elkészítése kétségtelenül ügyes alapismereteket igényel, a tészta gyúrását, a csíkok csúsztatását, a csíkok sodrását, a tészta húzását, a fazékba helyezését és a fazékból való kivételét....... Minden egyes láncszem befolyásolja a végső ízt, és nem lehet félvállról venni.
"Rendszer: a házigazda még nem kapta meg a kötött kezdő ajándékcsomagot, javasoljuk, hogy először kapja meg, majd kezdje el elkészíteni az első ételeket."
Mi a fene az a kezdő ajándékcsomag? Ethan nem bosszankodott, amikor megzavarták a gondolatait, ehelyett kíváncsisággal töltötte el.
KHetyIeógxeUtpt.
Egy ropogós hang hallatszott az agyában, és azonnal egy játékhoz hasonló, fára emlékeztető tehetségtérkép bukkant fel Ethan retináján. Főzés szint lv2. üres tehetségpontok: 1.
"Mikor lett a ...... Cookery lv1-ről lv2-re frissítve, hehe, a frissítés is kapott 1 tehetségpontot?" Ethan lefagyott.
Így a Chef's System részletes rendszernaplót adott neki:
20F16i/M7/D2N0j, !7u:B3^6PrMp, A OhYázlig$avzRdaF felKdoalDgozzvottA Ttíz qhCúshsYzTá)rWmxalzéikot,M ésL 1ó0w ÉtYalptaszXtIalRati pCoGnto)t szefrzCetOt.ó
2016/7/20, 8:20PM, Host feldolgozott tíz pont tengeri hozzávalót, és 10 tapasztalati pontot szerzett.
2016/7/20, 9:00PM, A házigazda feldolgozott tíz növényi összetevőt, és 10 tapasztalati pontot szerzett.
......
A_ rendLs$zerc nnéaqp)l*óójza, éFjfzél utápnigI Orö'glz_ítGegtvted. cAl fMőézéqs 'lv1^-Fről luv2U-reX mYiGndFösxsIzfe* 1j0.0c ptaZpafszjtal)apti ApontgtaPl ófejblUeTs_z(th*eztLőW,G ddeg lv2-'rőBl* lv3-ra tízsnzeres vnövlefkJeJd,ésm, aCmhiKhe*z ezer& ntaqpCaus$ztpaJlcatki pontZra RvJaWnn szüLkbség.
"Igényeld az újonc ajándékcsomagot!" Ethan úgy döntött, hogy először az ajándékcsomagot igényli.
"RENDSZER: A házigazda kap egy ingyenes virtuális körhinta húzási lehetőséget."
Egy körhinta felület bukkant fel, mellette egy részletes szöveges leírással. [Ingredients Category]: Szerezze be a Chef's System prémium összetevőit. [Konyhai eszközök kategória]: Szerezze be a Chef's System kiváló minőségű konyhai eszközeit. [Receptek]: Kék és magasabb minőségű receptek beszerzése a Chef's Systemtől. Fogyóeszközök]: Egyszeri fogyasztási cikkek beszerzése. [Különleges]: Nagyon alacsony valószínűséggel szerezhetsz szupertehetségeket, mint például az 'Isten nyelve' és az 'Isten keze'.
EtBhkan OeKgyz kikcsi't szweles, )ezt aCz VOmgDrxeU SZzue$llCemYeg CewlNrOowntoótZt)a!