1
Isabella Fairweather szíve megdobbant, ahogy a következmények beléjük ivódtak - az a bunkó tényleg elment és... "Ah...ah...ah...ah... Ahogy ez a gondolat átfutott az agyán, Isabella egy átható sikolyt eresztett meg, szinte mintha az egész várost próbálta volna felrázni. Alden Nightingale, aki egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, felriadt a hangzavarra. Mi folyik itt? Mi történt?" Mély és mágneses hangja átvágott a zűrzavaron. 'Te vagy az! Te vagy a probléma! Hogy mered egyáltalán megkérdezni, mi a baj? Mi a fenét csináltál velem tegnap este?' Isabella szorosan magához szorította a takarót. 'Mit tehettem volna? Te vagy az, aki miatt ilyen helyzetbe kerültem! Csak örülök, hogy megvédtem az ártatlanságomat, különben komolyan megsértődtem volna' - válaszolta Alden, lazán elhessegetve a lány kirohanását. 'Te... te hihetetlen vagy! Kihasználsz engem, aztán ártatlannak tetteted magad! Villám csapjon beléd, lidérc!' Isabella dühösen kiabált. Isabella, tisztázzunk valamit - te most az én ágyamban vagy, nem pedig fordítva - mondta Alden, kényelmesen elterülve, és megnézte a telefonján az időt - már elmúlt kilenc óra. Várj... mi történt itt?' Isabella zavartnak érezte magát. Egy pillanat múlva értetlenül bámult Aldenre. 'Ki vagy te? 'Ezt nekem kellene megkérdeznem tőled! Miért osontál be a szobámba tegnap éjjel, hogy miattad nem tudtam aludni?' Alden visszalőtt, a szeméből bosszúság áradt. 'I...' Isabella megtorpant a szavaiban, az előző esti alkohol elhomályosította az emlékeit. 'Szóval... ööö, mi történt pontosan köztünk tegnap este? Nem emlékszem, hogy ismertelek vagy láttalak volna korábban - motyogta Isabella egyre zavarodottabban. 'Mondtam már, az éjszaka közepén belopóztál a szobámba, hogy megpróbálj bolondot csinálni belőlem. Biztosan el voltál ragadtatva a jóképűségemtől' - vigyorgott Alden, a bátorsága nyilvánvaló volt. 'Te... ez egyáltalán nem igaz!' Isabella érezte, hogy ég az arca a szégyentől. 'Tegnap este Liam Stone-nal és a többiekkel voltam. Emlékszem, hogy sokat ittam, és Liam azt mondta, hogy elvisz valahova... A következő dolog, amire emlékszem, hogy itt ébredek' - mondta Isabella, és a csalódottság felülkerekedett zavarodottságán. 'Ismered Liam Stone-t?' Isabella megkérdezte, és Aldenre nézett, a remény visszalopakodott. Alden elhallgatott - ezt a lányt egyértelműen Liam kábította el, és fogalma sem volt róla. Ígérd meg, hogy soha többé nem találkozol Liam Stone-nal - jelentette ki Alden hirtelen és határozottan.
2
"Miért hallgatnék rád? Maga őrült!' Isabella Fairweather a padlóra pillantott, és elborzadva látta, hogy a ruhája elszakadt. Mi a fene történt tegnap este Alden Nightingale-lel? 'Alden Nightingale tett velem valamit?' A gondolatra, hogy ártatlanságát bemocskolták, Isabella könnyekben tört ki. Alden Nightingale tudálékos pillantást vetett rá a padlóra, és önelégült mosoly kúszott az arcára. 'Hát... azt hiszel, amit hinni akarsz!' 'Te barom! Maga egy bunkó!' Isabella zokogott, és frusztráltan ököllel ütötte Aldent. Ahogy nézte, ahogy a kristályos könnyek végigfolynak a lány arcán, Alden közelebb hajolt hozzá. Nyugodj meg, ne sírj! Csak hallgass rám - tartsd magad távol Liam Stone-tól, rendben?' Isabella zavarba jött. 'Ki vagy te, hogy megmondod nekem, mit tegyek? Engedj el!" - vágott vissza, a hangjából csöpögött a megvetés. 'Ahh... hová megy a kezed? Hagyd abba, vedd le rólam a kezed!' Isabella kiabált. 'Ugh... te...' Alden csókja váratlanul érte Isabellát, és megdobogtatta a szívét. 'Mmm, mmm, mmm...' Isabella megrándította a lábait, és Aldennek nyomódott. A férfi mégsem engedett. 'Mi közöd hozzá?' Isabella felkiáltott, düh és zavarodottság keverékét érezve. 'Természetesen az én dolgom. Az én lányom vagy. Hogy is ne lenne az?' Mondta Alden közömbösen. Ki a te lányod? Ne hízelegj magadnak!' Isabella dacosan visszalőtt.
3
Isabella Fairweather még soha nem találkozott ezzel a férfival, mégis valahogy úgy érezte, hogy a nőjének szólítják. Ezt semmiképpen sem fogadta volna el. "Természetesen felelősséget kell vállalnod értem, tehát ettől leszel az én emberem - mondta Alden Nightingale olyan hangon, amely egyszerre volt tekintélyt parancsoló és egy kicsit kötekedő. "Ugh, még ha le is feküdnék veled, attól még csak a pasim lennél" - vágott vissza Isabella, a szavai kihívástól csöpögtek. Alden ajkai ravasz mosolyra görbültek: "Hé, rendben, akkor azt hiszem, csak a te pasid leszek". "Mekkora egy bunkó vagy!" - kiáltott fel Isabella, miközben feleszmélt - pont Alden csapdájába sétált bele. Nemsokára megjelent a pincér a ruháikkal. Miután felöltöztek, Isabella érezte, hogy felforrósodik az arca, ahogy az előző éjszakára gondolt. "A fenébe is, visszavágok neked" - motyogta az orra alatt, és Aldenre bámult. "Te egy totál görény vagy, tudod?" Alden, aki nem vett tudomást a tekintetéből áradó veszélyről, csak nézte a nőt, láthatóan szórakozottan. Kinyújtotta a kezét, és kijelentette: - Gyere, harapjunk valamit. Éhen halok." Isabella elrántotta a kezét. "Nem tartozom neked semmivel" - dühöngött, és azzal elszaladt. Alden nem üldözte a lányt. Ehelyett ott állt vigyorogva, és szórakozottan vigyorogva figyelte a lány távolodó alakját. Miután egyedül maradt, Isabella gondolatai Liam Stone-ra vándoroltak, aki mintha eltűnt volna. Tegnap este Alden megígérte, hogy ha csatlakozik hozzá és a barátaihoz egy italra, kölcsönad neki egy kis pénzt. De most olyan volt, mintha füstöt talált volna a szélben. Hazaérve az Isabella's Manorba, azonnal megcsörrent a telefonja. "Szia, Fairweather!" A hang a másik végén tele volt aggodalommal. Gwendolyn Bright volt az. "Hope, elmentem egy osztálytársamhoz. Minden rendben van?" Isabella aggodalmat érezve kérdezte. "Alaric Stone azt mondta, ha nem fizetjük ki hamarosan a kórházi számlát, kirúgnak minket. Még a műtétet sem tudjuk elvégezni. Honnan szerezhetnék ennyi pénzt?" Gwendolyn hangja megtört, a könnyek nyilvánvalóan kicsordultak. "Hope, ne aggódj. Majd kitalálok valamit!" Isabella az alsó ajkát harapdálva mondta, és próbált magabiztosabbnak tűnni, mint amilyennek érezte magát. "Te még csak egy gyerek vagy; mit tudsz te erről? Csak ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi meggondolatlanságot, megértetted?" Gwendolyn ragaszkodott hozzá, a hangját aggodalom járta át. "Megértettem, Hope. Megígérem" - válaszolta Isabella, bár a bűntudat marta a lelkiismeretét, ahogy újra felbukkantak a gondolatok az Aldennel való találkozásáról. Miután befejezte a hívást, tárcsázta Liam Stone-t. "Szia, én vagyok az, Isabella Fairweather".
4
"Ugh" - motyogta Liam Stone, még mindig dühös volt Isabella Fairweather előző esti hirtelen távozása miatt. 'Emlékszel a megállapodásunkra? Megígérted, hogy kölcsönadsz nekem pénzt! Mikor fogsz végre segíteni nekem? A nővérem a kórházban várja azokat a pénzeket - sürgős!' Isabella azt mondta, aggodalma nyilvánvaló volt. Tegnap este akartam odaadni neked, de te leléptél. Hogy kellett volna megtalálnom téged? Figyelj, mi lenne, ha ma este eljönnél az Aranyöböl Tavernába? Az megfelel neked?' Liam eltökéltsége, hogy elintézi Isabellát, rendíthetetlen volt. 'Oké, oké, ez jól hangzik!' Isabella megkönnyebbülten felsóhajtott. Elsietett a kórházba, hogy megnézze a húgát, Celeste Fairweathert. Amikor megérkezett, Gwendolyn Brightot sírva találta. "Isabella! Annyira aggódom Celeste miatt' - zokogott. Ne aggódj, Hope. Beszéltem a barátommal, Liam Stone-nal, és azt mondta, hogy ma este kölcsönad nekünk pénzt. Ha megvan, Celeste végre megkapja a műtétjét' - nyugtatta meg Isabella. Gwendolyn szorosan átölelte Isabellát, és könnyein keresztül azt mondta: - Nem is tudod, mennyire hálásak vagyunk mindazért, amit értünk tettél, Yao Yao. 'Ugyan már, Hope, te gondoskodtál rólam ennyi éven át. Nélküled éhen haltam volna az utcán' - válaszolta Isabella, hangját szívből jövő hála töltötte el. 'Mindaddig, amíg emlékszel a kedvességre, amit a családunk tanúsított irántad!' Magnus Fairweather, Isabella apja elutasítóan megjegyezte. Úgy vélte, Isabella tartozott nekik, amiért befogadták. Elvégre évekig ők nevelték fel. 'Apa, én tudom! Keményen fogok tanulni, és szerzek egy jó munkát, hogy eltartsalak titeket' - mondta Isabella komolyan. Isabella soha nem ismerte a biológiai apját, és nem is emlékezett semmire a múltjából. Ötéves korában fogadták örökbe Fairweatherék, miután egy hideg tél miatt gyenge és éhes lett. Gwendolyn nem bírta elviselni, hogy szenvedni látja, és befogadta. Sajnos Isabella emlékei kitörlődtek - fogalma sem volt arról, hogy kik a szülei; csak azt tudta, hogy ötéves. Magnus mindig közömbösnek tűnt Isabellával szemben, hidegséggel tekintett rá. Mégsem panaszkodott soha. Gwendolynnak és Magnusnak volt egy lánya, Celeste, aki tizenhat éves volt - ő is annyi idős volt, mint Isabella. Mivel Gwendolynnak fogalma sem volt Celeste születésnapjáról, ő és Isabella minden évben mindig együtt ünnepelték a különleges napot. Később aznap délután Isabella megérkezett az Aranyöböl Tavernába, hogy megkeresse Liamet, és megszerezze a pénzt, amire nagy szüksége volt. Legnagyobb meglepetésére pont a bejárat előtt futott össze Alden Nightingale-lel. Gondolataiba merülve Isabella észre sem vette Aldent, amíg meg nem ragadta a karját. 'Hé, te ott! Mi szél hozott ide?" - kérdezte a férfi, és rámosolygott a lányra. 'Ehhez semmi közöd!' - válaszolta a lány, és megpróbált kibújni a férfi szorításából. Alden nem számított rá, hogy ilyen hamar újra összefut vele. Közelebb hajolt hozzá, még mindig mosolyogva. Úgy tűnik, úgy hozta a sors, hogy keresztezzük egymást. "A sors akarta? Kérlek, csak engedj el. Fontos dolgokkal kell foglalkoznom!" Isabella felhorkant, és rávillantott a férfira. Ha visszagondolt az előző este történtekre, dühvel töltötte el a lányt - végre közel járt ahhoz, hogy megszerezze a pénzt, és mindez tönkrement. Szerencsére Liam nem gondolta meg magát, különben a lány most sírva fakadt volna.
5
"Mi olyan nagy ügy? Alden Nightingale szorosan átölelte Isabella Fairweathert, a szeme tele volt vágyakozással. 'Mit gondolsz, ki vagy te? Te nem vagy számomra senki különleges!' Isabella elutasítóan visszalőtt. 'Ki mondta, hogy nem vagyok az? Ma reggel azt mondtad, hogy én vagyok az embered - használta ki Alden az alkalmat, hogy kötekedjen, és vigyor játszott az ajkán. 'Te... Egyáltalán nem mondtam! Milyen szégyentelen!' Isabella Aldenre meredt, és küzdött a szorítása ellen. 'Engedj el, most!' Isabella hangja felemelkedett a csalódottságtól, de az ereje elhalványult Alden erejéhez képest, így a próbálkozásai hiábavalóak voltak. Jó éjt - törte át a dühét egy szelíd hang, és egy feltűnő alak lépett a látóterébe - Dorian Waterford, a Bátor. 'Igen? Te menj be először, nekem csak néhány dolgot kell elintéznem' - válaszolta Alden lustán, alig vetett egy pillantást Dorianra. 'Hűha... egy csinos hölgy! Teljesen elbűvölően néz ki' - jegyezte meg Dorian, miközben a tekintete elismerően végigsöpört Isabellán. 'Tartsd meg magadnak a vándorló tekinteted. Ő az én lányom, úgyhogy hagyd abba ezt a nézést.' Alden hangja birtoklóvá vált, érvényesítve az igényét. Ki a te lányod? Ne hízelegj magadnak' - vágott vissza Isabella, az arca kipirult a felháborodástól. 'Hű, ha már a személyiségről beszélünk! Ritkán látni, hogy egy nő visszautasít egy olyan fickót, mint te. Biztosan nem láttam még, hogy így elutasítottál volna' - mondta Dorian, és láthatóan lenyűgözve felemelte Isabellának a hüvelykujját. Alden Nightingale lenyűgöző alak volt, szinte éteri szépséggel. Általában rideg viselkedése borzongást keltett az emberekben, és ő volt a Nightingale Konzorcium egyetlen örököse. Ez a birodalom, amely világszerte híres volt hatalmas vagyonáról, irigységet és csodálatot egyaránt kiváltott - különösen a nők körében. Mégis itt volt Isabella Fairweather, aki bátran visszautasította a férfi közeledését, és ezzel címlapra került. 'Nem hiszem el, hogy ezt tapasztalod! Ez annyira üdítő!' Dorian vidáman nevetett, élvezte a pillanatot. Dorian Waterford ugyanilyen lenyűgöző volt - a Waterford-szindikátus örököse, sármja és ragyogó személyisége minden helyiség fénypontjává tette. Bár ők ketten együtt nőttek fel - a barátság olyan szorosra kovácsolódott, hogy gyakorlatilag testvérek voltak -, a személyiségük olyan különböző volt, mint éjjel és nappal. Ha össze kellett volna hasonlítani őket, Dorian olyan volt, mint a friss tej - tiszta és egészséges -, míg Alden árnyékos vonzerő volt - egy magával ragadó rejtély. Hé, te kinek az oldalán állsz egyébként? Alden őszintén ráncolta a homlokát Dorianra, a bosszúság az arcára volt írva. Én lelépek, ez a végszó - kuncogott Dorian, és hátrált, hogy elkerülje Alden pillantását. Én is megyek - mondta Isabella, elveszítve az érdeklődését a kötekedésük iránt, ahogy eszébe jutott a találkozója Ronan Drake-kel; kölcsön kellett kérnie egy kis pénzt. Ezúttal Alden nem állította meg. Ehelyett a lány mellé lépett. Miért követsz engem? - kérdezte Isabella, és ingerülten hátrafordult. 'Ugyanazon az útvonalon megyek' - válaszolta Alden lazán, a hangja sima volt. 'Komolyan, nevetséges vagy', mormolta Isabella az orra alatt. Elérve a magántermet, ahol megbeszélték, hogy találkoznak Ronannal, Isabella megfordult, és magabiztos mosolyt villantott Aldenre. 'Sétálhatsz tovább, de ne mondd, hogy te is bejössz ebbe a Magánterembe'. Éppen amikor a lány kinyomta volna az ajtót, Alden arca elsötétült, és gyengéden, de határozottan megragadta a lány csuklóját. "Mit gondolsz, hová mész? Ha nem mondod meg, nem engedlek be.' 'Hé! Mi bajod van? Engedj el!' Isabella hevesen elhúzódott, megpróbált kiszabadulni, de Alden kitartott, nem volt hajlandó elengedni.
Itt csak korlátozott számú fejezet helyezhető el, kattintson a gombra a folytatáshoz "Szívdobbanások és rejtett igazságok"
(Amikor megnyitja az alkalmazást, automatikusan a könyvre ugrik).
❤️Kattintson ide több izgalmas tartalom olvasásához❤️